Makó melletti birtok, rendezvényhelyszín és apartman!

235 000 000 Ft

Makó melletti birtok, rendezvényhelyszín és apartman!

Kedves Érdeklődő!
Engedje meg, hogy bemutassam Makó és környékének egyik legikonikusabb vendégházát, a GARDEN VENDÉGHÁZAT, vagy ha úgy tetszik birtokot!
Elhelyezkedése zseniális, hiszen a város zajától néhány km-re, az M43-as főút és az autópálya elkerülő út közelében és egy nemzetközi kerékpárút mellett helyezkedik el.
Makó turisztikai vonzereje, az országhatár közelsége miatt ez a vendéglátó egység folyamatosan szolgálta mind az átutazó, mind a Hagymatikum által ide csábított vendégeket. Eredetileg étteremként nyitott, majd később alakult át vendégházzá és rendezvényhelyszínné.
A birtok 2562m2 területen terül el, melyből az épületek hasznos alapterülete megközelíti a 800m2-t.
A birtok két elektromos bejárati kapuval is rendelkezik. A kapuk kövezett úttal vannak összekötve egymással, így gyakorlatilag minden további nélkül bejuthatunk és távozhatunk könnyedén a birtokról. A két kapu mellett két nagy, térkővel burkolt parkoló található, melyek bőségesen elég helyet biztosítanak a vendégek számára (kb. 30 autó).
A birtok közepén található egy hatalmas 190m2-es fedett rendezvényhelyszín, mely már számos lakodalomnak, családi- és cégesrendezvénynek adott helyt. A grill ház, valamint a hozzá tartozó mosdó a kerti rendezvényeket remekül szolgálják. A grill házba is egy kisebb társaság is kényelmesen elfér.
A főépület 2000-es években épült, melyben közel 525m2-er hasznos alapterület áll rendelkezésre. A főépületben egy jól felszerelt konyha, kamrák, különféle előkészítő helyiségek, személyzeti öltöző és mosdó, egy bár, étkező rész, valamint férfi és női mosdók találhatóak. Az emeleti részen jelenleg egy 3 szobás, nappalis, fürdőszobás lakás található, mely akár további apartmanok kialakítására is lehetőséget teremt, ha az új tulajdonos bővíteni szeretne.
Az épület önálló napkollektor rendszerrel rendelkezik. A fűtést klímák, és norvég fűtőpanelekkel oldják meg.
A főépület mellett egy könnyűszerkezetes garázst húztak fel az elmúlt évben, mely nem csak garázsnak, vagy műhelynek, de akár raktárnak is kiválóan alkalmas.
A főépülettel szemközt található a néhány éve teljesen befejezett apartmanház (2x95m2), mely 7 szobával rendelkezik. Mindegyik szobához tartozik fürdőszoba. Saját kazánházzal rendelkezik, ahol vegyestüzelésű kazán került beépítésre, melyhez puffertartályok is kapcsolódnak, az optimális kihasználás végett.
A szobák mindegyike rendelkezik klímával és saját terasszal, illetve erkéllyel.
Az apartmanház tetőtere is beépíthető, mellyel tovább bővíthető a férőhelyek száma.
A birtokon található egy pihenő udvar, ahol a vendégek kicsit elbújhatnak, kikapcsolódhatnak, napozhatnak. Ezen a területen jakuzzi, dézsa is elhelyezésre került, melyek télen-nyáron is remek kikapcsolódást jelentenek a vendégeknek.
A birtok rendelkezik, saját elkerített játszótérrel is, ahol a legkisebbek is remekül érezhetik magukat.
Az egész birtokot a szép és ápolt növények díszítik, melynek középpontjában a kertitó található, valamint sok száz színes rózsa ékesíti az ágyásokat. Nem véletlen tehát, hogy a Garden nevet kapta a birtok.
A növények gondozásához elengedhetetlenek a fúrt kutak melyből 3 is található.
A birtok rendelkezik továbbá egy saját, 184méter mélyre fúrt kúttal, mely ellenőrzött, minősített szűrőberendezéssel biztosítja az ivóvíz minőségű vízellátást.
A birtok be van kamerázva és infra védelemmel is el van látva!
A további bővítési lehetőségek, valamint szolgáltatások kiterjesztése még jövedelmezőbbé teheti ezt az egyébként is fantasztikus és népszerű, nagyforgalmú vendégházat!
Ha Ön a vendéglátásban látja a kiteljesedést és az üzleti lehetőséget, akkor ne habozzon, hanem keressen bizalommal!
A birtok kiváló rendezvény helyszín, ahol akár nagyobb, hangos ,zajos partikat is lebonyolíthatunk, hiszen a városon kívül itt nem zavarhatunk senkit a zenével, és a mulatsággal járó hangokkal!
Könnyedén megoldható a vendégek elszállásolása, étkeztetése is!
Óriási lehetőség, mely egyedülálló a megyében is!

Jellemzők

  • Értékesítés típusaEladó
  • TípusHotel, panzió
  • ÁllapotÚjszerű
  • Szobák száma10
  • Alapterület800 m2
  • Telekterület2562 m2
  • FűtésEgyéb
  • VárosMakó

Közvetítő adatai

Legfrissebb hírek

  • Makói ingatlanpiac kihívásai 2019-ben.

    Makó és környékének ingatlan piacán mi a helyzet? Hogy áll most a piac? Olyan helyzet állt elő a piacon, hogy megnövekedett a kereslet az ingatlanok iránt. A vevői oldalon megjelentek az olcsó hitelek, az állami támogatások, melyekkel próbálnak tervezni, illetve a meglévő lakáskasszák, vagy éppen lejáró lakáskaszákkal. Valóban van is pénz a vásárlói oldalon, melyen […]

  • Jövőre kedvezőbb lesz az ingatlan-bérbeadók adózása!

    Jövő januártól egyszerűsödhet, bizonyos esetekben csökkenhet a bérbeadással kapcsolatos adókötelezettség. Jönnek a legfontosabb változások. A magánszemély ingatlan-bérbeadásból származó jövedelme továbbra is az összevont adóalap részeként ún. önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. A jelenlegi szabályozás szerint az önálló tevékenység bevételének részét képezi az ezzel összefüggésben kapott költségtérítés összege is. Amennyiben például a bérleti szerződésben a felek úgy […]

  • A hozzáértő ingatlanos segít beárazni az ingatlanát! Avagy mit nyersz egy hozzáértő ingatlanossal?

    A hozzáértő ingatlanos segít beárazni az ingatlanát! Avagy mit nyersz egy hozzáértő ingatlanossal?

    Az eladó jó áron akar megszabadulni az ingatlanától, a vevő szintén jó áron akar hozzájutni ahhoz. Legtöbbször mindkét fél mást ért jó áron, és az ingatlanos feladata tisztázni az eladóval, hogy például nem érdemes egy átlagos lakásért 10 milliót kérni a 7 helyett, vagy tisztázni a vevővel, hogy nem érdemes 9 millióért 100+ négyzetméteres felújított […]